Konyha-étkező-nappali




A tervezés során  a különböző természertes anyagok harmónikus együttélésére törekedtem.
Minden anyagnak szántam egy-egy központi szerepet ebben az enteriőrben és mindegyik anyag megjelenik finomabb változatban is.


 


Az egyik kedvenc részem ebben a tervben a konyha, ahol a festett ajtófrontú bútor, hófehér tisztaságát, a tömör betonból elkészülő munkalap teszi kontrasztossá. A konyhát keretező vöröses fa az egész térben látható keményfa padlózatnak köszön vissza, ugyan úgy ahogy a különböző ajtók körüli keret is teszi ezt.

Az étkezőben a fahérre festett üveg asztallap a konyhabútorral harmonizál, míg a rkóm lábak a fényes kiegészítőkhöz passzolnak. A székeken található rozsdabarna bőr huzat színben már a nappali felé mutat.
Ez egy köztes tér, itt lehet összehozni a két távolabbi rész színeit, anyagait, hogy mindkét irányból az az érzésünk támadjon, hogy annak a térnek a szerves részét képezi amelyben épp tartózkodunk.


A nappaliban, két egymással szemben lévő falon két teljesen különböző megoldás született! A tv-t gyakorlatilag, a manapság egyre nagyobb teret fódító zöldfal dísziti tele növényekkel, a másikat pedig a 4-es metró ihlette úgynevezett korten lemez. Ez gyakorlatilag nem más mint egy direkt rozsdásított acéllemez, amibe már mintát is rakathat magának az ember kedve szerint!
A nappaliban is a fehérre festett üveg bútorokat választottam, mert nem vonja el a figyelmet a díszített falakról.

Egy mintás korten lemezt és sima üveget használtam fel a lépcső elszeparálásához, valamint a lépcsőfokokrál szintén betont terveztem be!


Mindegyik térben szerepet kapott a falakat burkoló mészkő, amiből a nappaliban polcrendszer is készült!

1 megjegyzés:

  1. Sziasztok,

    nagyon szép képek, modern bútorok. Személy szerint a fenyőbútor híve vagyok, de ez is megdobogtatta a szívem.

    Szép napot!

    VálaszTörlés